BUÉK 2016!

Kicsit megkésve bár, de azért hozzám is elért az újévi hangulat. A tavalyi (2015) év elég keményre sikerült, kicsit túlvállaltam magam - ami kevéske időm maradt, azt pedig a családdal töltöttem, így a hobbi, a blog, stb háttérbe szorult.

Az új évben sem lesz kevesebb a dolgom, de talán egy kicsivel többre fogja futni - mondhatom, hogy ez alatt az egy hét alatt is előrébb vagyok a hobbival, mint tavaly az év második felében összesen!

Kezdjük hát az évet két friss projekt bemutatásával:

1956-os Magyar forradalom 60. évfordulója

Idén lesz az 56-os események kerek évfordulója, amiről szeretnék jó wargamerként, figurás - bemutatós módon, méltóképpen megemlékezni. Ehhez az Oddzial Osmy 1/600 (3mm) figuráit hívom segítségül - terveim szerint egy budapesti utcarészlet, a körút egy szakasza, vagy valamely jelentős helyszín lenne bemutatva, figurákkal, ahogy kell. Terveim szerint egy kisebb (mondjuk 60x60cm) terepasztalon, akár wargame (Cold War Commander) keretén belül kipróbálva az egységeket, a szituációt, stb. Erre jó helyszín lenne a Games Day - történelmi játékot bemutatva (CWC) és új méretarányt avatva ezzel.

Pár ízelítő képkocka, amit próbaképpen festettem (itt még nem feltétlenül a történelmi kutatásokra alapozva, inkább csak a hangulat kedvéért összerakva pár dolgot):

56.JPG

A talp az alap Epic Armageddonos 20x20mm, ezen egy vasútmakett boltban vett, macskakőmintás papírlapocska.

IS-3

is3.JPG

gleas56102900.jpg

A II. világháború végén bemutatkozó szovjet nehéztank, amely a részt vett a novemberi eseményekben. Alapszín mindenhol a Vallejo Russian Green.

ISU-152

152.JPGis1521.JPG000000isu.jpg

Az egyik bevetett gárdaalakulat nehézlövege, amint egy kis park kerítésén (1/700 japán hajókorlát) parkol. Novemberben nem valószínű, hogy ennyire zöld lett volna a fű, de azért tesztnek megteszi (+ ha később Berlin ostromát akarunk játszani, ott már belefér).

BTR-152

Friss technikai, a szovjet PSZH generáció legújabb tagja. A nyitott küzdőtér hátulütői az emeletes házak között vívott városi harcban hamar megmutatkoztak.

btr.JPG00000.jpg

T-34-85

A magyar fél általában elavultabb páncélosokkal küzdött - a jól bevált T-34-85-ösök így is jó szolgálatot tettek.

34.JPG0000.jpg

A harckocsi 0,2 mm-es rézdrótból készült villamos síneken áll.

A projekthez van még BTR-40, PT-76, tüzérség és némi szovjet gyalogságom is (T-55 beszerzése folyamatban). Kértem a lengyel gyártót, hogy készítsen városi ellenállókat is, mert anélkül kicsit nehéz volna wargamet játszani - nem zárkózott el kategorikusan a kérdéstől.

Ami problémás, az a házak beszerzése/ elkészítése. Jelenleg nincs ilyen épület, sem papírmakett - én ezt favorizálnám, jóval olcsóbb és könnyebb a kezelése, mint a többi (fém, műgyanta) épületnek. Szóval aki tud, kérem segítsen beszerezni budapesti, körúti papír épületeket, amit lekicsinyítve 1/600-ban is lehet használni! Köszönöm.

Amint lesz gyalogság és papírterep, onnantól már csak rajtam múlik a dolog.

 

Irak / Afganisztán, 2010+

A következő projektem, ami nem wargamehez van az a jelenkor (közelmúlt?) háborúihoz köthető. Terveim szerint egy iraki/afgán fronton is használható (jelenleg szabályrendszer nélküli) kis seregbe kezdtem bele, a magam szórakoztatására.

Ez nem több mint 100-120 figura (ez ebben a méretben nem sok ám!), egy 2003+ USMC iraki (LAV-25, M1A2), egy 2010+ US ARMY iraki (M1A2 TUSK I., Bradley M2A3, Stryker, HMMWV M1151) sereg, valamint egy 2010+ afgán US ARMY/USMC (M-ATV, Cougar MRAP) és Afgán Nemzeti Hadsereg /Rendőrség (Toyota pickupok) sereg kiépítése. Főleg gyalogok, seregenként 10-15 jármű, minimális tüzérség és légierő.

s_1.JPG

A figurák ugyanúgy 20x20-as Epic talpon vannak, amire sima, folyami homokot szórtam, a széleit Vallejo Desert Yellow-ra festettem. A járművek Vallejo Iraqi Sand alapszínt kaptak.

M1A2 TUSK I.

Az amerikai harckocsi városi harcra optimalizált változat (ennek is volt még egy továbbfejlesztése), sok kiegészítő fegyverzettel és páncélzattal.

a_1.JPG000tusk.jpg

A járművek személyzetének felszerelése nálam még az ACU színű (világos szürke, digitális terepminta).

000acu.jpg

Cougar MRAP

Az iraki tapasztalatoknak hála, egyre inkább ezekre a hadszínterekre optimalizált járművek jelentek meg. Az elsődleges cél, a robbanóeszközök elleni védelem volt - ezért magas, jól páncélozott harcjárművek készültek. Ezek közül egyik a Cougar volt (itt 4x4 verzióban), amely az amerikai erők egyik fő eszközévé vált.

c.JPG000cougar.jpg

M-ATV

Az MRAP típusú járművek egyik utolsó, legfejlettebb, afgán hadszíntérre optimalizált (komoly terepjáró képesség megjelenése a korábbi járműtípusokhoz képest) változata.

m_1.JPG001matv.jpg

Személy szerint ez a két hadszíntér (és korszak) mind közel áll hozzám, mindig is az érdeklődésem tárgyát képezte, ezért először csak a járművek miatt kezdtem bele.

 

Meglátjuk mit hoz a jövő, jelenleg ez a kettő kis projektem fut a korábbiak (Hidegháborús US ARMY/ USMC, franciák és szovjetek, Epic Armageddon Eldák és Blood Angelek, valamint orkok) mellett. Minden mást elnapoltam, idő hiányában.

Egyetlen új Epic sereget szeretnék, amely a Sisters of Battle (űr apácák, most komolyan :D ), de erről majd legközelebb.

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://patkanybirodalom.blog.hu/api/trackback/id/tr158253318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bulba 2016.01.09. 07:38:21

Lassan nekem is kész a hidegháborús us army

Mortel. 2016.01.11. 08:04:32

Szia!

Abban tudnál-e segíteni, hogy hol tudok Epic Armageddon talpakat venni?
süti beállítások módosítása