Év vége felé közeledve úgy gondolom, hogy saját magam számára is átláthatóbb lesz, ha értékelem mit sikerült idén összehozni wargame szempontból (játékok, beszerzések, festés).

Idén szerencsés helyzetben voltam -több szempontból is. Egyfelől a családi dolgok is jó alakultak, másfelől elég sokat sikerült játszanom is. Kezdeném a már meglévő projektekkel:

EPIC Armageddon

Idén volt két Epic verseny, mindkettőn jól szerepeltem, Ulthwé elda és Blood Angels seregeimmel. Megismerkedtem a játékon keresztül egy csomó emberrel, amiért külön hálás vagyok. Sok játék jött össze, tapasztalatokban gazdag összecsapások. A GD-n idén is az Epices társasággal bemutatóztunk, remélem más is olyan jól érezte magát mint én!

Főleg a BA sereg haladt szépen -a nemzetközi fórumokon is használhatóra alakították, így a sok-sok festéssel töltött óra kifizetődni látszik. Talán ezzel a seregemmel haladtam a legtöbbet, csomó járművet lefestettem, és a kb 10.000 pontnyi figurának a maradékát is legalább lealapoztam. Jövőre szeretném befejezni a sereget, elsőként az Epic projektjeim közül-ehhez már csak minimális beszerzésekre van szükség, inkább a festés van hátra.

SR6.JPG

Az eldák most háttérbe szorultak -na igen, mindenki szerint túl táposak :D Minimálisan azért haladtam velük is, főleg a gyalogság terén pótoltam a hiányosságaimat.

w3.JPG

A legújabb beszerzésem, egy steampunk hangulatú Blood Axe ork sereg is elkezdte szárnyait bontogatni -konverziók terén, festettségben kevésbé. Jövőre ez lesz a fő csapásirány, ebből szeretnék valamit kihozni nemzetközi szinten is fejlesztgetni kicsit. Beszereztem egy csomó Dystopian Wars cuccot hozzájuk, nyami :)

gf3.jpg

2015: BA sereg lefestése, Ulthwé tankok befejezése. Az orkokat akár festetlenül is szeretném kipróbálni, ha lehet verseny körülmények között is. Maximum az orkokhoz tervezek beszerezni ezt-azt, netán pár elda repülőt -de az Epic projektekre nem szeretnék komolyabban költeni jövőre!

II. világháború (1/72)

Kifejezetten sok OWW2 csatám volt az év elején (főleg Normandia) -szinte mindig alulmaradtam, de ezeket a tapasztalatokat szép lassan beépítem ám a győzhetetlen taktikámba :)

A korai, 1940-es francia seregem nagyot haladt, elkészült egy gyalogos szakasz (talán 2014 legnagyobb összefüggő projektje volt), és számtalan harckocsi. Beszereztem néhány aknavetőt, motorost, teherautót -ezek elkészítése van hátra jövőre. Tervben van egy második lövészszakasz, páncélozott szállító járművekkel. Szinte minden figurával, járművel rendelkezem, ami a sereg befejezéséhez kell -ha választhatok, erre a seregre szeretnék egy kicsit nagyobb hangsúlyt fektetni a világháborús körből.

összes_1.JPG

A normandiában harcoló német seregem iszonyatos mennyiségű erősítést kapott: 4x Panther, 6x Panzer IV, 3x Stug III, 14x Sd.kfz 251, Grille, meg vagy 5-6 doboz PSC és Caesar gyalogos. Elkezdtem egy Panzer Lehr és egy 16. Luftwaffe Field Division sereget építeni, OWW2-höz. Egy jó darabig nem tervezek beszerezni semmit ehhez a sereghez, de szeretném befejezni a megkezdett Luftwaffe gránátos szakaszt, a megerősítő Stugokkal.

2015: A francia sereg páncélozott szállítóit szeretném befejezni, és némi teherautót, motorost, aknavetős megerősítőt -egy szóval az "extrákat".  Legalább egy szakasz német gránátost szeretnék elkészíteni. Ez utóbbi tűnik az idei év legnehezebb festős feladatának.. Beszerzéseket nem tervezek WW2 témában.

1/600 Hidegháború -Cold War Commander

A hidegháborús seregeim is nagyot ugrottak festettség terén -a gyalogság kivételével kb mindent lefestettem. Egész gépesített dandárok, harckocsi ezredek készültek el! Sajnos játszani nem sikerült velük, ellenfél hiányában. Ezen szeretnék első sorban változtatni, jövőre muszáj kipróbálnom a meglévő több száz kis tankomat :) Nem is beszélve a sok apró papírházról -kikapcsolódásképpen mindig jó mini-terepet készíteni!

minden.JPG

2015: A szovjet seregem két komplett ezredből áll, minden támogatóval. Szeretnék egy teljes harckocsi hadosztályt összehozni, amíg az amerikai oldalra egy teljes, új USMC dandárt tervezek. A frissen megjelent műszaki, hidász, és légvédelmi erők beszerzése a fő célom jövőre, a két fentebbi projekt terhére.

1/300 Hét éves háború

Idén teljesen új beszerzés, komolyabban nem terveztem ezzel a korszakkal foglalkozni -az élet úgy hozta, hogy mégis belekezdtem -egy teljes porosz és osztrák sereg beszerzésével. A Might&Reason nevű szabályrendszert sikerült is kipróbálni, nagyon megtetszett, hangulatos, de komplikált kissé.

2015: Mivel mindent beszereztem ami két nagy sereghez kell (sőt, kicsit többet is néhol), ezért erre a projektre nem tervezek költeni többet -értem ez alatt, hogy a talpaláshoz, stb rendelkezem mindennel. Szeretnék 1-1 egységet kifesteni jövőre, próbaként, és minél többet játszani, akár proxy seregekkel is. A cél a játék, és a próbafestés.

 

2014 tehát összegezve -sok Epic és OWW2 csatában volt részem, és néhány érdekességet is kipróbálhattam -pl Might&Reason, Battlefleet 1900. Komolyan fejlesztettem a WW2 seregemet, és az Epicet, de festésben a hangsúlyt inkább a hidegháború kapta.

 

 

Mi vár rám 2015-ben, wargame szempontból? A futó projektek mellé szeretnék még pár újdonságot is kipróbálni:

 

1/3000 Modern Naval

Lassan megérkezik a Navwartól rendelt modern szovjet és francia hidegháborús flottám, amelyet szeretnék kipróbálni. Makettezés szempontjából is nagyon megtetszettek a hajók (pre-dreadnoughtok, végre sikerült kipróbálni is őket!), valószínűleg komolyabban nekiállok majd fúrni faragni. A szabályt még keresem (a Harpoon 3 van meg, de az inkább szimuláció, több mint wargame), illetve a hajók mellé illő repülőket, helikoptereket is vadászok még.

Szamurájok (1/72)

A Daimyo szabályai szerint, Zvezda szamurájokkal szeretnék néhányat csatázni. Ehhez egy teljes festett klánt szeretnék összehozni, még januárban -kb 10 figurát kell még lefestenem ehhez, ami nem lehetetlen :) A történelmi seregeim közül a szamurájokat szeretném fejleszteni -befektetést nem igazán igényelnek, kb 300 figurám van itthon, szinte a teljes megjelent készlet -csak festeni kellene végre. Ez a projekt tehát inkább időigényes, mint sem anyagilag megterhelő!

1/300 Napóleon -Grande Armée

Sam Mustafa másik kitűnő szabálya, a GA -ehhez egy Osztrák és Francia Adler sereget szeretnék ősszel beszerezni. Ez is egy nagy projekt, ennek feltétele, hogy mutasson vmi fejlődést a Hét éves háborús seregem. Az majd megmutatja, mennyi a realitása (festés, stb szempontjából) egy ilyen ötletnek. Azt előre megmondhatom, hogy megbabonázott az apró méretarány, végre úgy érzem, ezt nekem találták ki! :)

 

Összegezve tehát a meglévő projektjeim közül minimálisan az Epic Orkokhoz, komolyabban az 1/600 seregekhez tervezek beszerzéseket. Ezekre is szeretnék koncentrálni inkább az év során, ehhez keresek játékostársakat. A modern hajókhoz némi légierőt nézek, de ez sem jelentős tétel. Az év nagy beruházása a feltételes módban lévő napóleoni sereg -egy régi nagy vágyam ez a terv, amely talán most megvalósul! Reményeim szerint tehát a jövő év a spórolás és a minimális kiadások jegyében telik majd -és ha kicsit haladok mindennel, akkor már elégedett leszek.

 

Köszönöm, hogy 2014-ben is követtetek,

BUÉK mindenkinek! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://patkanybirodalom.blog.hu/api/trackback/id/tr197015947

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bulba 2014.12.31. 08:16:27

Hajrá, kíváncsian várom a folytatást. Hosszú távon a cwc engem is érdekel, így még az sem kizárt, hogy gyepálhatjuk egymást. Bár nekem is a cccp lenne a favorit (á'la MIG-21, MI-24) de az usmc-vel is meg tudnék barátkozni (ott meg az A-10 és F-4 Phantom II a kedvenc)...

janos900 2015.01.01. 09:18:30

B.U.É.K.!
Impozáns lista, a francia sereg különösen a szívem csücske. :)

pati13 2015.01.01. 12:09:34

@Bulba: 3 mm-t tudom ajánlani! Elég haladós, és jól is mutat az asztalon! :)

Januárban is járok felétek, lehet akkor viszek próba sereget. A szovjet blokkon belül is van több szint, a lengyelektől (WARPAC 1 néven fut) a kisebbekig, pl magyarok (WARPAC 2). Semmi nem zárja ki egy forradalom lejátszását.. :)

pati13 2015.01.01. 12:12:47

@janos900: Köszönöm!

Remélem idén is tudok velük annyit foglalkozni, mint tavaly. Nekem is az egyik nagy kedvenceim, az 1940-es hadjárat meg pláne. :)

Igazából van hozzájuk mindenem, egy egész gyalogos századig jó vagyok, tüzérséggel, technikával -de sajnos az idő a szűk keresztmetszet! A tankok mindig gyorsabban haladnak, azokat jobban is szeretem festeni, itt a gyalogság az ami idegtépő nekem :)

Ellenben kell gy "nagy" méretarányú sereg is -és erre már túl sokat költöttem, h újrakezdjem 6mm-ben (pedig van egy próbavásárolt Heroic&Ros Char B1 az asztalon.. :) maximim mini-dioráma lesz!).
süti beállítások módosítása