A következő bejegyzésben kicsit visszatérnék a hidegháborús szovjet témához - egy tematikus, azaz fegyvernemek és szakcsapatok bemutatására koncentráló minisorozattal.

Az első rövid poszt a szovjet "nehéz" tüzérséget mutatja be. A késő hidegháborús szovjet koncepciókban még mindig, ha csökkentett hangsúllyal is, de szerepelt az atomeszközök alkalmazása, akár harcászati szinten is. Ezek bevetésére alkalmazott eszközök egy csoportja volt a nagy kaliberű tábori és a rakéta tüzérség, amelyet komolyabban is szeretnék bemutatni.

A szovjet alakulatok a nyugatiakhoz képest kisebb létszámúak voltak, de ennek kompenzálására nagyobb számú központi tartalék és önálló alegység állt rendelkezésre - ebből következik, hogy a támadás fő irányában, adott esetben az ellenfélnél több és komolyabb mennyiségű tüzéreszközt tudtak fölvonultatni. Magyarra lefordítva ez azt jelenti, hogy a nyugatiaknál kisebb és kevesebb szervezetszerű tüzér alegységgel rendelkeztek, de a magasabbegységek tüzérségét szinte mindig szétosztva alkalmazták, hogy az adott fázisban épp a legfontosabb feladatot végrehajtók kapják a maximális támogatást (általános számítás volt a részükről, hogy áttörésnél, az amerikai vagy nyugat német ellenség ellen minimum a 110 lövegcső/km sűrűséget el kell érni a sikerhez). Általános volt az az eljárás is, hogy az összfegyvernemi zászlóaljak/ezredek/hadosztályok parancsnokai tervezték ezeknek a tüzér alegységeknek a feladatait, gyakorlatilag ők rendelkeztek velük - ezek nagyrészt azonban előre tervezett tüzek voltak.

A szovjet ezredek rendelkeztek egy szervezetszerű tüzérosztállyal, a hadosztályok pedig egy tüzérezreddel (két 122mm-es és egy 152mm-es osztály és egy sorozatvető osztály) - ezt szinte mindig felosztva alkalmazták, az egyes ezredek feladatának közvetlen támogatására. A hadtest/hadsereg tüzérsége azonban már önállóan, elsősorban az ellenséges tüzérség megsemmisítése érdekében tevékenykedett, valamint szintén megerősíthette a fő irányban harcolókat. Itt már nagyobb lőtávval rendelkező fegyvereket találunk - nehezebb sorozatvetők (pl BM-27 Uragan, amelyek még festetlenül hevernek a fiókban), 130mm vagy nagy hatótávú 152mm-es lövegek (ezt akarom majd 2S5-ös "Jácint" típusú önjáró lövegekkel elkészíteni) alkották a hadsereg tüzérdandárait.

A hadsereg szintjén jelenik meg a harcászati rakétadandár is - a hadosztályok szervezetszerű rakétaosztályait általában összevontan, egy dandár kötelékben, a hadsereg alárendeltségébe utalták, hogy azok képességeit a legjobban tudják kihasználni.

A frontok tüzérségét már olyan eszközök alkották, amelyekkel atomcsapást is végre lehetett hajtani (egészen pontosan 152mm-es kalibertől, tehát már a D-20, 2S3 és a 2S5 is képes volt erre) - 2S7 "Bazsarózsa" 203mm-es önjáró lövegek és 2S4 "Tulipán" 240mm-es önjáró aknavetők. Ezek nagy pontosságú, precíziós lőszerekkel is el voltak látva. Mindezen eszközök mellett több olyan tüzérdandár is tartozott ide, amely egyszerű közvetlen támogató feladatra is alkalmas volt (D-30 és D-20 lövegekkel  felszerelt dandárok).

FROG-7 (Luna-M)

Korai, 60-as évekbeli harcászati ballisztikus rakétakomplexum - azaz nagy hatótávolságú viszonylag pontos fegyver. Két eszköz alkotott egy üteget, két üteg pedig egy rakétaosztályt. 70km-es lőtávja már a 80-as években sem számított kiemelkedőnek, napjainkra pedig a modern, rakéta póthajtásos tüzérségi lőszerek ezt simán hozzák (nem is beszélve az MLRS rakétáiról).

Nekem nagyon tetszett a figura, de a CWC szabályrendszere nem tudja az atomfegyvereket kezelni (most már tudom, hogy a TAC II. például igen), ezért terveim szerint szovjet Naval Artilleryként fogom hozni őket. A figurák egy mini diorámát kaptak, Ezen a korábban már kijelölt (szigorúan titkos) kilövő helyekre beérkező járművek láthatók.

frog1.JPGfrog2.JPG10677836293_fb05359714_b.jpg

SCUD-B (Elbrus)

A 60-70-es évek szovjet fejlesztéseinek eredménye ez a harcászati ballisztikus rakétakomplexum. Hatótávja lényegesen nagyobb, 300km, ennek megfelelően a pontossága még rosszabb (bár ugye nukleáris robbanófejjel ez kevésbé volt probléma). Hazánkban Tapolcán volt egy MN rakétaosztály, illetve a Dél-Dunántúlon a baráti szovjet fegyveres erők is állomásoztattak egy osztályt.

A dioráma hasonló koncepció alapján készült, mint a Luna-M-ek esetében.  

scud1.JPGscud2.JPGscud-b-missile-erected-from-its-transporter-launcher-prior-to-deployment_-defenceupdate-485x600.png

frogscud.JPG

2S7 "Bazsarózsa"

A szovjetek valamilyen perverz indok miatt az önjáró tüzéreszközeiket virágokról nevezték el (a sorozatvetőket pedig természeti jelenségekről, pl Vihar, Forgószél, stb). Ez a nagy hatótávolságú (40-50km) löveg alkalmas arra. hogy az ellenség tüzéreszközeit, mélységben lévő tartalékait hatásosan pusztítsa. az 1970-es évek közepén rendszeresítették a T-80 alvázra épült járművet.

Mindezek mellett egy baromi vicces, böhöm nagy modell, és mindenképpen kellett pár darab.. :)

2s7.JPGss71.JPGf7ce848e691e7dee6cbb0802e012376b.jpg

2S4 "Tulipán"

A világ egyik legnagyobb kaliberű önjáró aknavetője, amely nukleáris és precíziós lőszerek kilövésére is alkalmas volt. különösen megerődített területek, építmények pusztítására alkalmas (afganisztáni szereplése kifejezetten sikeres volt). Lőtávja hagyományos lőszerrel 10km, speciális lőszerrel 20km. Szintén a 70-es évek modernizációs hullámának (teljesen zárt, önjáró eszközök elterjedése) terméke.

2s4.JPG2s41.JPG2s42.JPG240-mm_self-propelled_mortar_2b8_sac-2s4.JPG

nehezt.JPG

Nagyjából ennyi, amit a szovjet tüzérségről be tudok most mutatni. Van egy osztálynyi BM-27 és 2S5 is, de sajnos kifesteni még nem volt időm.

A következő poszt a légvédelemről fog szólni - szintén ilyen szűkszavúan. A továbbiak pedig a szovjet ejtőernyősökről, tengerészgyalogosokról, esetleg más, steampunkabb témákról!

A bejegyzés trackback címe:

https://patkanybirodalom.blog.hu/api/trackback/id/tr2411696427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pati13 2016.09.18. 07:34:55

@ericghar: Üdv!
Minden a témába vág, no para :)
IDF-ről azért találsz keveset, mert a wargamerek inkább háborúk "köré csoportosulnak". Értem ez alatt, h ha azt írod be, h Six Days War (1967)v Yom Kippur War (1973) sokkal gyorsabban találsz vmi kedvedre valót! Itt is korzsakonként változik a technika, a Shermantól a Merkaváig - a Cold War Commander a teljes spektrumot lefedi, és mindkét oldalhoz van sereglistája 1956-1982-ig (névleg, de 1990 utáni haditechnika is van benne). Érdekes téma, itthon annyira nem felkapott, de mindenképpen célszerű lenne egy alapkonfliktust választanod (alapsereg, jó ha mindkét oldal egyaránt, azzal könnyebb játékost toborozni), és ezt tudod bővíteni más korszakokra is. Az meg hab a tortán, h a mainstream hidegháborúba h kapcsolódsz be vele :D itt jegyzem meg, h a modernebb arab seregek öböl háborúhoz már jók lehetnek..
süti beállítások módosítása