Az év első posztjában a nyár folyamán elkészített szovjet műszaki csapataimról szeretnék írni. A készülő harckocsi hadosztályom egy zászlóaljnyi, míg az egyes ezredek egy századnyi műszaki alegységgel rendelkeznek - ezeket igyekeztem figurával is megjeleníteni. Wargame szempontból sajnos bizonyos…

A következő bejegyzésben kicsit visszatérnék a hidegháborús szovjet témához - egy tematikus, azaz fegyvernemek és szakcsapatok bemutatására koncentráló minisorozattal. Az első rövid poszt a szovjet "nehéz" tüzérséget mutatja be. A késő hidegháborús szovjet koncepciókban még mindig, ha csökkentett…

A mai írásban szintén egy hidegháborús, szintén 1/600-as sereget szeretnék bemutatni -ezúttal azonban egy igazi csemegét, az 5. francia páncéloshadosztályt. A hidegháborús európai szembenállást nagyon sokan leszűkítik egy szovjet-amerikai fegyverkezési verseny és karcsörtetés szintjére - holott a…

pati13 2016.07.19. 23:42

Irak 2003

A magyarázkodás A mai napon, jó fél év kihagyás után (miközben befejeztem mindenféle tanulmányokat, lakást felújítottam, kapkodva szaladgáltam föl-alá) végre újra jutott egy kis időm leülni a blog elé - illetve végre lefotóztam azt a sok száz figurát, amit az elmúlt egy évben lepingáltam. Mindezek…

pati13 2016.01.09. 00:09

Új év, új remények

BUÉK 2016! Kicsit megkésve bár, de azért hozzám is elért az újévi hangulat. A tavalyi (2015) év elég keményre sikerült, kicsit túlvállaltam magam - ami kevéske időm maradt, azt pedig a családdal töltöttem, így a hobbi, a blog, stb háttérbe szorult. Az új évben sem lesz kevesebb a dolgom, de talán…