pati13 2016.07.19. 23:42

Irak 2003

A magyarázkodás

A mai napon, jó fél év kihagyás után (miközben befejeztem mindenféle tanulmányokat, lakást felújítottam, kapkodva szaladgáltam föl-alá) végre újra jutott egy kis időm leülni a blog elé - illetve végre lefotóztam azt a sok száz figurát, amit az elmúlt egy évben lepingáltam. Mindezek alapján várhatóan rendszeresebb posztok fognak majd megjelenni, különböző (főleg 3 és 6mm-es) témákban. Hurrá! :)

A tartalom

Az újjáéledő blogom első bejegyzése egy viszonylag rövid, de érdekes (= kevés duma, de sok szép kép) poszt lesz. Mivel van itthon sok-sok plusszos 1/600-as HMMWV-m, úgy gondoltam, egy kicsit játszok velük. Ebben a léptékben ez egy viszonylag apró jármű, így kíváncsi voltam, hogy mit tudok belőle kihozni a szokásos 20x20 mm-es talpaimon, azaz mini diorámaszerűségeket szerettem volna építeni. Ezeket később, egy kisebb léptékű (skirmish?) csatához is föl lehet használni.

A HMMWV-k védelmét folyamatosan növelték, de sérülékenységük megmaradt - ennek ellenére, főleg a terepviszonyokra való tekintettel Afganisztánban hosszú karriert futottak be, míg Irakból aránylag hamar visszavonták őket. Mivel azonban a később alkalmazott páncélozott (M1114, M1151, stb), tornyos verziókhoz nem rendelkeztem megfelelő figurával (igen, nekem ez még egy 3mm-es figuránál is fontos! Sokan mondják, hogy úgy sem látszik - nem baj, elég ha én tudom a hibát..), így azt találtam ki, hogy az Operation Iraqi Freedom (OIE) kezdeti időszakában bevetésre került járműveket fogom megjeleníteni.

Ennek az időszaknak a sajátossága, hogy mind a katonák felszerelése (DCU ruházat, esetenként BDU kiegészítőkkel, woodland terepintás vegyivédelmi ruhákkal, stb), mind a járművek alkatrészei (az új, pótlásként kapott alkatrészek már homokszínűek voltak, míg az eredetiek nagy része NATO álcázófestésű volt) vegyes képet mutattak - akár kaotikusnak is nevezhetjük őket. Ezt a makettezés/festés szempontjából izgalmas rövid, átmeneti időszakot szerettem volna megjeleníteni a figuráimon.

defense_gov_news_photo_030722-a-0000w-001.jpgus-autos-_-us-army-humvee-avenger.jpg

 A figurák

A gyalogok (és a járművek is) Vallejo Iraqi Sand színt kaptak, ami üdítő változatosság volt a sok russian green után. A repeszálló mellények Vallejo Medium Olive színűek, míg az egyes alkatrészek sokszor túlzó, világos színeket kaptak - ez is egy olyan trükk, amivel az apró méretarányú figurák részleteinek láthatóságát föl lehet kicsit turbózni.

Minden az Oddzial Osmy gyártmánya, sima HMMWV-k és NATO gyalogság (leginkább nyugatnémetnek felelnek meg, ezért modern amerikainak nem is igazán lehetett volna festeni).

Első dioráma

Az első jelenet egy géppuskást és a segédirányzóját ábrázolja. Igyekeztem az éjjellátó  szerelékét is fölfesteni a sisakra. A jármű motorház teteje sima Vallejo Reflective Green. A terepre átszűrt homokot szórtam. Bizony ekkora egy homokszem a figurák mellett!

h1_1.JPGh11.JPG

Második dioráma

Egy utcai harc jelenete - egy amerikai katona egy iraki bunkert, nehézfegyvert, vagy akár mesterlövészt igyekszik megsemmisíteni egy AT-4 páncéltörő rakétával, a jármű tűzfedezete mellett. Igyekeztem arra is figyelni, hogy annyi figurát tegyek a talpakra, amennyi reálisan egy HMMWV-ben tartózkodhat (Sofőr + toronylövész, + 2-3 fő deszant).

h22.JPGh222.JPGh2_1.JPG

Harmadik dioráma

Hasonló az előzőhöz, itt egy utcai előrenyomulást akartam megjeleníteni. A katonák az előretörő járműre zárkózva haladnak. A politikai korrektség jegyében az egyik katona fekete.

h33.JPGh3_1.JPG

Negyedik dioráma

Egy járőrözést mutat be - két katona átfésüli a jármű előtt az utat, robbanószerkezetek után kutatva. Az egyikük egy csatornában halad, így ennek a figurának a lábát le kellett vágni, hogy alacsonyabbnak tűnjön. A hatást sötétebb festéssel akartam elérni - ez annyira most nem jött be. A jármű már páncélozott ajtókkal van ellátva, a hátulján pedig a civil járművek számára, a követési távolság betartásáról szóló figyelmeztetés van.

h4_1.JPGh44.JPG

 

Összességében jól szórakoztam a festéssel (a falak putty + sztirol lapból készültek, és elég törékenyek) és a makettezéssel. Úgy gondolom, hogy elég színes jeleneteket sikerült összehozni, és végre kipróbálhattam valami újat - ellenben négy mini talp lefestése egy teljes estémet elvitte, ami azért nem általános.

Egy összkép, itt már egy TUSK M1A2-vel megerősítve (ami kicsit később jelent csak meg, de a méretek érzékeltetésére alkalmas).

teljes.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://patkanybirodalom.blog.hu/api/trackback/id/tr598902018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bulba 2016.07.20. 07:01:50

Végre valami becsületes sereg a sok orosz után... :-)

pati13 2016.07.20. 21:18:35

@Bulba: Azért túlzásokba ne essünk, látnád csak a T-90eseket :D
süti beállítások módosítása